7.fejezet

- Köszönöm - suttogta elhaló hangon. - Most már te is belátod, nem rossz ember ő?
Nem válaszoltam, nem tudtam mit válaszolni. Csak egyben vagyok biztos, nem olyan erős ő, amilyennek mutatja magát.

A gondolataim ezek után folyton MinYoung körül forogtak, mint valami körhinta. Ilyen még nem fordult elő, hogy egy számomra idegesítő személy miatt aggódjak, de úgy tűnik, ez az ember teljesen más, mint amilyennek megismertem. Talán kedvesebbnek kéne vele lennem, próbáljam megérteni? Áh, felesleges, hiszen én nem adtam okot arra, hogy utáljon...vagy még is?
- Ááááá, menj már ki a fejembőőől~ - csattantam fel, miközben a kobakomat ütögettem, remélve, hogy így kitisztul az elmém, hát természetesen nem így lett. A fürdőszobában a kád peremén ültem és mást se csináltam, csak gondolkoztam, elegem van! Komolyan, eddig minden olyan jól ment, de ez a fiú teljesen felforgatta most az életemet.
- Mi a baj, miért kiabálsz? - hallatszott az ajtó mögül ChiKi aggódó hangja.

- Nincsen semmi, csak egy kis kitörés - álltam a mosdókagyló elé s felfrissítettem a meggyötört arcomat, hogy valami értelmes ábrázatom azért legyen mielőtt kimegyek. Miután kiléptem az ajtón finom illatok hada csapta meg az orromat, tehát a kíváncsiságomra hivatkozva a konyha felé vettem az utamat, ahol K próbált éppen valami ehetőt összeeszkábálni, a többiek pedig mind az asztalnál ültek.
- Gyere, mindjárt kész a vacsora, ülj le nyugodtan. - intett Master One, miközben megpaskolta a maga melletti széket, ahova azonnal lehuppantam.
- Ti tudtok főzni? - fordultam TaeHyun felé, aki éppen most zárta el a kaja elől a gázt, majd az asztalra rakta.
- Csak én meg a leader, a másik kettő nem hajlandó megtanulni.
- Héé! Mi igenis próbálkoztunk, de tehetünk róla, ha a főzés nem szeret minket ezáltal mi sem őt? - kérdezte felvont szemöldökkel YunJun, mire belőlem kitört a röhögés. Mindenki nagy szemekkel figyelte az akciómat, mert a fejemet az asztalra raktam, a kezemmel pedig ütöttem.
- Ez aztán logika! - tapsoltam meg az illetőt, aki elmosolyodott és meghajolt előttem, de a többiek még mindig ugyanúgy csak néztek engem, mintha lefagytak volna. - Most mi van?
- Még sosem láttunk téged nevetni - bökte ki vigyorogva WooRam - Szép a mosolyod - kacsintott rám, amire én teljesen elpirultam, nagyon zavarba hozott most ezzel.
- Hát nekem elment ettől az étvágyam - fintorgott Youngboy, már épp felállt volna, hogy távozzon, viszont én megelőztem.
- Bocsi, tudom én vagyok a zavaró tényező, szóval elmegyek, egyél nyugodtan - erőltettem mosolyt az arcomra, aztán bementem a szobámba, egy dolgot azonban még hallottam.
- Hogy lehettél ekkora tuskó rapperkém, hee? - dorgálták meg a fiúk a töpszlit.
Nem akartam már semmin se gondolkozni, ezért gyorsan átvedlettem pizsamába és bebújtam a pihe-puha ágyikómba, pár perc múlva már el is aludtam.

Reggel automatikusan korán keltem fel, mert nem felejthettem el a frissítő edzést: a futást. Viszont előtte megvizsgáltam a még alvó Wonder Boyzosokat, annyira aranyosak voltak, ahogy szuszogtak. Youngboynál elidőztem egy kicsit, mert láttam, ahogyan egy könnycsepp végigcsordogál az orcáját, amit ujjammal le is töröltem. Vajon miért sír még álmában is? Mindegy is, nem az én dolgom...Gyorsan felvettem a ruhámat, írtam egy levelet a srácoknak hová mentem. Felhúztam a cipőmet, aztán zene be, világ ki. Fogalmam sincs mennyit futottam már, meglehetősen elég sokat, mert már kezdtem fáradni. A haza fele utat gyalog tettem meg, bár a vége felé elég paranoiás lettem, vagy csak már kezdek bedilizni... Hogy miért? Olyan érzésem volt, mintha figyelnének, párszor hátra is néztem, nem volt ott senki. Utána egyszer csak megláttam ugyan azt a férfit, aki le akart szúrni egy fiatal nőt. Mondanom sem kell, rohadtul megijedtem. Nekem se kellett több, azonnal futásnak eredtem, miközben egyre csak az a gúnyos mosoly- amellyel engem illetett meg - villant fel az elmémbe: tőle.

6.fejezet

-HOGY MI????????????????????????????????? NEMNEMNEMNEMNEMNEM NEM ÉS NEM!

Futott be a szobába őrült sebességgel, sipítozva egy meggyötört fejű, fekete hajú gyermek, aki másnapossága ellenére menthetetlenül tiltakozott az ellen, amit most a főnök kijelentett. Igazából MinYoung a számból vette ki a szót, csak mielőtt megpróbáltam volna bármit is mondani, megelőzött, de teljesen egyetértettem vele.
- EZZEL A HÁRPIÁVAL NEM FOGOK EGY FEDÉL ALATT ÉLNI, TILTAKOZOOOOM! - térdepelt le a Papus előtt bociszemeket meresztve - Könyörgöm főnök, ne kínozzon engem, ennyire nem lehet könyörtelen!
- Szerintem sem jó ötlet, tudok én vigyázni magamra, meg amúgy én sem szeretnék ezzel a tökmaggal egy helyiségen osztozkodni - próbáltam nyugodtságot erőltetni magamra, pedig igazából a cukrom a vérnyomásommal egyetembe az egekbe szökött már.
- KIT NEVEZEL TE TÖKMAGNAK? - ó igaz is, hiszen kisebb vagyok nála...
- Jaj ne pattogj már - pöccintettem meg a homlokát, amire felszisszent s úgy nézett rám azokkal a szemekkel, mintha meg akart volna ölni. - Amúgy is, a magasságot leszámítva úgy nevezlek ahogyan akarlak. 
- Olyanok mint a friss házasok, innen már csak a popcorn hiányzik- kuncogott ChiKi az előbb lerendezett jelenetünk után.
- HOGY MI? EZZEL? SOHA!
- Ne utánozz már!
- Én nem, te csinálod folyton! - már épp estünk volna egymásnak dühünkben, de Chang Ryeol megállította a cirkuszt.
- Fejezzétek már be! - csapott egyet a székre, mire összehúztuk magunkat amennyire csak tudtuk, ha bár elbújni amúgy sem lehetett volna. - Akkor is együtt fogtok lakni ha tetszik, ha nem, téma lezárva! - jelentette ki ellent mondást nem tűrően. 

Miután láttuk, hogy felesleges lenne érvelni amellett, hogy mi ketten nem fogunk egymástól megférni, nem volt más választásunk, mint beletörődni. Este már a közös dorm ajtaja előtt álltunk a fiúkkal. Igazából semmi bajom nincs velük, kivéve YoungBoyyal, fogalmam nincs miért, valamiért herótot kapok a közelségétől.
- Hát itt lennénk! - tárta szét az ajtón YunJun, majd maga elé engedett, hagy csodálhassam meg ezt a kastélynak nevezett valamit. Levettük a kabátunkat és ChiKi megmutatta a szobájukat, ami bazi nagy volt, tehát mindannyian kényelmesen elférünk benne. A fal kék volt, a mennyezet pedig fehér ahonnan egy aranyos kis csillár lógott. Volt benne két emeletes ágy - az egyiken K és fölötte Master One, másikon ChiKi és Youngboy - meg egy francia, amin kizárólagosan én fogok majd aludni. Ezután Taehyunra maradt az, hogy körbevezessen az épületben, de már meg sem lepődtem őrületes nagyságában.
- Nagyon szívén viseli a sorsotokat Chan Ryeol, ha ilyen kastélyban élhettek - jegyeztem meg hangosan, mire K elkezdett regélni a debüt előtt időkről, amikor rengeteg minden szakadt a nyakukba és a Papus segítette ki őket, nehogy öngyilkosságba sodorják magukat. Minden gondjukat, bajukat megbeszélhették vele, ezzel is levéve az őrületes súlyt a vállukról. Rengeteg sztorit - most már így utólag - nevetve mesélt el, mennyit szerencsétlenkedtek az Open The Door klippjének forgatásakor, mert nem tudtak zsonglőrködni.
- De ezt az egészet Youngboy sínylette meg a legjobban - váltott komoly hangnemre, mire nekem elkerekedtek a szemeim. MinYoung? Az lehetetlen... - Szerintem tudod, de ha nem akkor most mondom, hogy Min Young került be utolsónak a bandába. Szegény kezdetben nem olyan jól tudott rappelni, sem táncolni, mert csak a mély hangjáért és csinos pofijáért vették be. Gondolhatod, ezért rengeteget kellett neki dolgozni, hogy ugyanolyan szintre lépjen, mint a többi tag. Szinte minden este, még a napi óra hosszás edzés után is képes volt bent maradni a teremben gyakorolni és fullra kifárasztani magát. Sokszor mikor hazajött első dolga az volt, hogy bemenjen a fürdőbe kihányni azt a nagyon csekély ennivalót, amit evett. Vagy ha éppen nem a rosszullét jött rá, akkor pedig az orra kezdett el vérezni. Azután egy este nem jött haza, ezért elmentünk őt keresni, de elég nehéz volt, mert hát elég nagy Szöul. Próbáltuk felhívni telefonon, viszont ki volt neki kapcsolva. Mindenkinek rossz érzése volt ezzel kapcsolatban és gyötört minket a bűntudat, miért nem figyeltünk rá jobban, rettenetes barátok voltunk, mert nem álltunk mellette amikor segítségre szorult volna, pedig láttuk milyen beteg a sok hajtás miatt. Utána jött egy telefonhívás a főnöktől, hogy azonnal menjünk a stúdióba, majd letette. Mint az őrültek úgy futottunk az épülethez, berohantunk a stúdióba ahol Youngboy éppen sírdogált ChangRyeol ölében. A Papus elmondta, még jó, hogy arra járt, mert éppen öngyilkosságra készült MinYoung, le akart ugrani a tetőről, nem bírta már tovább. Nem szóltunk semmit, leültünk mellé és átkaroltuk, rohadt megható pillanat volt! - nevetett könnyes szemekkel TaeHyun, látszott rajta, még mindig megviseli őt ez az emlék, ahogy valószínűleg a többieket is.
- Jól van - öleltem meg - Sírd ki magad nyugodtan, meglátod jobb lesz - simogattam a hátát, hogy megnyugodjon.
- Köszönöm - suttogta elhaló hangon. - Most már te is belátod, nem rossz ember ő?

Nem válaszoltam, nem tudtam mit válaszolni. Csak egyben vagyok biztos, nem olyan erős ő, amilyennek mutatja magát.

5.fejezet

"Csipp, csepp, csipp, csepp.
Már megint csöpög valami, de ez más, ez hideg. Egyre sűrűbben érzem az egész testemen. Olyan megnyugtató. A szemeimre ólomsúly nehezedett, de nem bántam, erőm sem volt kinyitni őket. Csak élveztem ezt a helyzetet, legalább - ha csak egy pillanatra is - kiürítem az elmémet.~"

- Vajon fel kel még ma? Olyan, mintha nem is élne...
- Héj, ne böködd már szegényt! Láttad, tegnap mennyire kiakadt, biztos nagy trauma érhette még régebben.
- Ebben bizony nem kételkedem...
Mi az már megint?  Miért nem hagynak már aludni ezek a barmok?  Várjunk csak....milyen barmok? Na jó, nézzük csak sorba az előző eseményeket. A debütálásom után emlékem, hogy a Papus rendezett egy partit, amire jó sokan eljöttek. Rengeteg embert megismertem, aztán azzal a buzgómócsinggal piaivó verseny rendeztünk, amiben természetesen én győztem, ezt a göndörke is tanúsíthatja... Miután átpasszoltam WooRamnak a gyereket, kiakartam menni cigizni... Utána...utána mi is történt? Hm... Gyerünk Seulra, emlékezz! Á, igen! Az a csótány lefogott és... Jó, inkább pörgessünk bele. Az utolsó emlékem az az volt, amikor eleredt az eső és valaki karjaiba kapott, valamint azt mondogatta " Tarts ki kicsi lány, nem lesz semmi baj."

Egy lágy, kellemes simogatást érzek a fejemnél, majd valami hideget a homlokomnál. Rendkívül lassan nyitogatom a pilláimat, mert olyan, mintha valami varázslat alatt állnának, s nem nagyon akarnak szót fogadni nekem: Sikerüüüült! Körbenéztem a nagy szobán, ami egy icipicikét sem volt ismerős, majd a tekintetem találkozott egy fekete, göndör hajú egyével, aki éppen borogatást tett rám.
- M..mi történt velem? - próbáltam felülni, de nem igazán akaródzott sikerülni, ezért segített rajtam egy picit Woo Ram, úgy, hogy egyik kezét a hátamnak támasztotta a másikkal pedig a kezem fogta. Perpillanat semmi erőm nem volt ahhoz, hogy tiltakozzak az érintés ellen, ebben az esetben most nagyon jól esett.
- Ne aggódj, nincsen semmi baj - hozott magának egy széket és az ágy mellé ült. Karjait az ölében
pihentette, mert éppen el volt foglalva az ujjai tördelésével. Zavarát látva halványan elmosolyodtam, aztán pedig jól megvizsgáltam tetőtől talpig. Olyan 170 cm körüli lehetett a magassága, a többiekéhez képest eléggé kicsinek bizonyul, de nem baj az, ha az ember kicsinek születik, én már csak tudom. Azon kívül, ahogy elnézem nem valami szépség, de rettentő nagy szíve van, ez látszik is. Fekete, göndör mikrofonhaj, pici szemek, telt ajkak...hm...
- Na, milyennek találtál? - zökkentett vissza a valóságból a göndörke kuncogása, miközben én teljesen elpirultam. Vajon most mit gondol rólam? Milyen hülye és illetlen dolog ilyen feltűnően megbámulni egy embert! Főleg akivel nem tudni hány évig dolgozol majd együtt.
- Öhm... ne haragudj, csak... csak... - vakargattam zavaromban a tarkómat, mire elmosolyodott. Teljesen elvarázsolt az őszinte mosolyával, látszott rajta,  hogy szívből jövő volt. Úgy látszik, kezdem megkedvelni ezt a fiút...
- Semmi gond, megszoktam már, hogy az emberek mindig végigmérnek. - kelt fel a helyéről, majd elhagyta a szobát és legközelebb egy pohár vízzel tért vissza, amit átnyújtott nekem. Csendben megköszöntem a kedvességét, s készségesen kiittam az utolsó cseppig az átlátszó folyadékot. Kikérdeztem a tegnap történtekről, hogy hogyan kerültem ide, a főnök lakására. Elmondta, kishíján ideg összeroppanást kaptam a múlt éjjel, a következménye pedig az ájulás lett. Ezután a főnök karjaiba kapott és elhozott a lakására, hogy ápoljon, mert nem akarta nagy dobra verni vagy éppen a sajtó tudomására hozni az esetet. Mint megtudtam, a részeg Youngboy is itt van,  csak ő egy másik szobában húzza a lóbőrt, ezért is jött el a Wonder Boyz többi tagja is, mivel nem léphetnek fel a rapperük nélkül. Úr isten, tényleg! Velem mi lesz, az én előadásaim?
- Izéé... Idehívnád nekem a főnököt? - vetettem be a boci szemeimet a göndörkére, aki vigyorogva bólintott és behívta a Papust.
- Ó Nara, látom jobban vagy már - rakta a homlokomra a kezét - Lázad sincs már, nagyszerű! De legközelebb meg ne próbálj ilyet csinálni, a múlt éjjel is úgy megijedtem, azt hittem ott fogsz meghalni a karjaim között. - görbült le a szája az utolsó mondatára, viszont rögtön felderült, miképp tisztázta, hogy kár ezen most már agyalni, jól vagyok és ez a lényeg.
- Igen, köszönöm amit értem tett - hajtottam meg a fejemet előtte, mire csak legyintett. - Amúgy a fellépéseimmel mi lett?
- A maiakat lemondtam az egészségi állapotodra hivatkozva, a holnapiak pedig csak rád várnak a rajongókkal együtt. - kacsintott rám Chang Ryeol, és már épp kifelé tartott volna, de a küszöbön megtorpant - Egyébként, mától a dormban fogsz lakni a Wonder Boyz tagjaival együtt, majd ők vigyázni fognak rád, amikor én nem érek rá...
-HOGY MI????????????????????????????????? NEMNEMNEMNEMNEMNEM NEM ÉS NEM!