Futott be a szobába őrült sebességgel, sipítozva egy meggyötört fejű, fekete hajú gyermek, aki másnapossága ellenére menthetetlenül tiltakozott az ellen, amit most a főnök kijelentett. Igazából MinYoung a számból vette ki a szót, csak mielőtt megpróbáltam volna bármit is mondani, megelőzött, de teljesen egyetértettem vele.
- EZZEL A HÁRPIÁVAL NEM FOGOK EGY FEDÉL ALATT ÉLNI, TILTAKOZOOOOM! - térdepelt le a Papus előtt bociszemeket meresztve - Könyörgöm főnök, ne kínozzon engem, ennyire nem lehet könyörtelen!
- Szerintem sem jó ötlet, tudok én vigyázni magamra, meg amúgy én sem szeretnék ezzel a tökmaggal egy helyiségen osztozkodni - próbáltam nyugodtságot erőltetni magamra, pedig igazából a cukrom a vérnyomásommal egyetembe az egekbe szökött már.
- KIT NEVEZEL TE TÖKMAGNAK? - ó igaz is, hiszen kisebb vagyok nála...
- Jaj ne pattogj már - pöccintettem meg a homlokát, amire felszisszent s úgy nézett rám azokkal a szemekkel, mintha meg akart volna ölni. - Amúgy is, a magasságot leszámítva úgy nevezlek ahogyan akarlak.
- Olyanok mint a friss házasok, innen már csak a popcorn hiányzik- kuncogott ChiKi az előbb lerendezett jelenetünk után.
- HOGY MI? EZZEL? SOHA!
- Ne utánozz már!
- Én nem, te csinálod folyton! - már épp estünk volna egymásnak dühünkben, de Chang Ryeol megállította a cirkuszt.
- Fejezzétek már be! - csapott egyet a székre, mire összehúztuk magunkat amennyire csak tudtuk, ha bár elbújni amúgy sem lehetett volna. - Akkor is együtt fogtok lakni ha tetszik, ha nem, téma lezárva! - jelentette ki ellent mondást nem tűrően.
Miután láttuk, hogy felesleges lenne érvelni amellett, hogy mi ketten nem fogunk egymástól megférni, nem volt más választásunk, mint beletörődni. Este már a közös dorm ajtaja előtt álltunk a fiúkkal. Igazából semmi bajom nincs velük, kivéve YoungBoyyal, fogalmam nincs miért, valamiért herótot kapok a közelségétől.
- Hát itt lennénk! - tárta szét az ajtón YunJun, majd maga elé engedett, hagy csodálhassam meg ezt a kastélynak nevezett valamit. Levettük a kabátunkat és ChiKi megmutatta a szobájukat, ami bazi nagy volt, tehát mindannyian kényelmesen elférünk benne. A fal kék volt, a mennyezet pedig fehér ahonnan egy aranyos kis csillár lógott. Volt benne két emeletes ágy - az egyiken K és fölötte Master One, másikon ChiKi és Youngboy - meg egy francia, amin kizárólagosan én fogok majd aludni. Ezután Taehyunra maradt az, hogy körbevezessen az épületben, de már meg sem lepődtem őrületes nagyságában.
- Nagyon szívén viseli a sorsotokat Chan Ryeol, ha ilyen kastélyban élhettek - jegyeztem meg hangosan, mire K elkezdett regélni a debüt előtt időkről, amikor rengeteg minden szakadt a nyakukba és a Papus segítette ki őket, nehogy öngyilkosságba sodorják magukat. Minden gondjukat, bajukat megbeszélhették vele, ezzel is levéve az őrületes súlyt a vállukról. Rengeteg sztorit - most már így utólag - nevetve mesélt el, mennyit szerencsétlenkedtek az Open The Door klippjének forgatásakor, mert nem tudtak zsonglőrködni.
- De ezt az egészet Youngboy sínylette meg a legjobban - váltott komoly hangnemre, mire nekem elkerekedtek a szemeim. MinYoung? Az lehetetlen... - Szerintem tudod, de ha nem akkor most mondom, hogy Min Young került be utolsónak a bandába. Szegény kezdetben nem olyan jól tudott rappelni, sem táncolni, mert csak a mély hangjáért és csinos pofijáért vették be. Gondolhatod, ezért rengeteget kellett neki dolgozni, hogy ugyanolyan szintre lépjen, mint a többi tag. Szinte minden este, még a napi óra hosszás edzés után is képes volt bent maradni a teremben gyakorolni és fullra kifárasztani magát. Sokszor mikor hazajött első dolga az volt, hogy bemenjen a fürdőbe kihányni azt a nagyon csekély ennivalót, amit evett. Vagy ha éppen nem a rosszullét jött rá, akkor pedig az orra kezdett el vérezni. Azután egy este nem jött haza, ezért elmentünk őt keresni, de elég nehéz volt, mert hát elég nagy Szöul. Próbáltuk felhívni telefonon, viszont ki volt neki kapcsolva. Mindenkinek rossz érzése volt ezzel kapcsolatban és gyötört minket a bűntudat, miért nem figyeltünk rá jobban, rettenetes barátok voltunk, mert nem álltunk mellette amikor segítségre szorult volna, pedig láttuk milyen beteg a sok hajtás miatt. Utána jött egy telefonhívás a főnöktől, hogy azonnal menjünk a stúdióba, majd letette. Mint az őrültek úgy futottunk az épülethez, berohantunk a stúdióba ahol Youngboy éppen sírdogált ChangRyeol ölében. A Papus elmondta, még jó, hogy arra járt, mert éppen öngyilkosságra készült MinYoung, le akart ugrani a tetőről, nem bírta már tovább. Nem szóltunk semmit, leültünk mellé és átkaroltuk, rohadt megható pillanat volt! - nevetett könnyes szemekkel TaeHyun, látszott rajta, még mindig megviseli őt ez az emlék, ahogy valószínűleg a többieket is.
- Jól van - öleltem meg - Sírd ki magad nyugodtan, meglátod jobb lesz - simogattam a hátát, hogy megnyugodjon.
- Köszönöm - suttogta elhaló hangon. - Most már te is belátod, nem rossz ember ő?
Nem válaszoltam, nem tudtam mit válaszolni. Csak egyben vagyok biztos, nem olyan erős ő, amilyennek mutatja magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése