7.fejezet

- Köszönöm - suttogta elhaló hangon. - Most már te is belátod, nem rossz ember ő?
Nem válaszoltam, nem tudtam mit válaszolni. Csak egyben vagyok biztos, nem olyan erős ő, amilyennek mutatja magát.

A gondolataim ezek után folyton MinYoung körül forogtak, mint valami körhinta. Ilyen még nem fordult elő, hogy egy számomra idegesítő személy miatt aggódjak, de úgy tűnik, ez az ember teljesen más, mint amilyennek megismertem. Talán kedvesebbnek kéne vele lennem, próbáljam megérteni? Áh, felesleges, hiszen én nem adtam okot arra, hogy utáljon...vagy még is?
- Ááááá, menj már ki a fejembőőől~ - csattantam fel, miközben a kobakomat ütögettem, remélve, hogy így kitisztul az elmém, hát természetesen nem így lett. A fürdőszobában a kád peremén ültem és mást se csináltam, csak gondolkoztam, elegem van! Komolyan, eddig minden olyan jól ment, de ez a fiú teljesen felforgatta most az életemet.
- Mi a baj, miért kiabálsz? - hallatszott az ajtó mögül ChiKi aggódó hangja.

- Nincsen semmi, csak egy kis kitörés - álltam a mosdókagyló elé s felfrissítettem a meggyötört arcomat, hogy valami értelmes ábrázatom azért legyen mielőtt kimegyek. Miután kiléptem az ajtón finom illatok hada csapta meg az orromat, tehát a kíváncsiságomra hivatkozva a konyha felé vettem az utamat, ahol K próbált éppen valami ehetőt összeeszkábálni, a többiek pedig mind az asztalnál ültek.
- Gyere, mindjárt kész a vacsora, ülj le nyugodtan. - intett Master One, miközben megpaskolta a maga melletti széket, ahova azonnal lehuppantam.
- Ti tudtok főzni? - fordultam TaeHyun felé, aki éppen most zárta el a kaja elől a gázt, majd az asztalra rakta.
- Csak én meg a leader, a másik kettő nem hajlandó megtanulni.
- Héé! Mi igenis próbálkoztunk, de tehetünk róla, ha a főzés nem szeret minket ezáltal mi sem őt? - kérdezte felvont szemöldökkel YunJun, mire belőlem kitört a röhögés. Mindenki nagy szemekkel figyelte az akciómat, mert a fejemet az asztalra raktam, a kezemmel pedig ütöttem.
- Ez aztán logika! - tapsoltam meg az illetőt, aki elmosolyodott és meghajolt előttem, de a többiek még mindig ugyanúgy csak néztek engem, mintha lefagytak volna. - Most mi van?
- Még sosem láttunk téged nevetni - bökte ki vigyorogva WooRam - Szép a mosolyod - kacsintott rám, amire én teljesen elpirultam, nagyon zavarba hozott most ezzel.
- Hát nekem elment ettől az étvágyam - fintorgott Youngboy, már épp felállt volna, hogy távozzon, viszont én megelőztem.
- Bocsi, tudom én vagyok a zavaró tényező, szóval elmegyek, egyél nyugodtan - erőltettem mosolyt az arcomra, aztán bementem a szobámba, egy dolgot azonban még hallottam.
- Hogy lehettél ekkora tuskó rapperkém, hee? - dorgálták meg a fiúk a töpszlit.
Nem akartam már semmin se gondolkozni, ezért gyorsan átvedlettem pizsamába és bebújtam a pihe-puha ágyikómba, pár perc múlva már el is aludtam.

Reggel automatikusan korán keltem fel, mert nem felejthettem el a frissítő edzést: a futást. Viszont előtte megvizsgáltam a még alvó Wonder Boyzosokat, annyira aranyosak voltak, ahogy szuszogtak. Youngboynál elidőztem egy kicsit, mert láttam, ahogyan egy könnycsepp végigcsordogál az orcáját, amit ujjammal le is töröltem. Vajon miért sír még álmában is? Mindegy is, nem az én dolgom...Gyorsan felvettem a ruhámat, írtam egy levelet a srácoknak hová mentem. Felhúztam a cipőmet, aztán zene be, világ ki. Fogalmam sincs mennyit futottam már, meglehetősen elég sokat, mert már kezdtem fáradni. A haza fele utat gyalog tettem meg, bár a vége felé elég paranoiás lettem, vagy csak már kezdek bedilizni... Hogy miért? Olyan érzésem volt, mintha figyelnének, párszor hátra is néztem, nem volt ott senki. Utána egyszer csak megláttam ugyan azt a férfit, aki le akart szúrni egy fiatal nőt. Mondanom sem kell, rohadtul megijedtem. Nekem se kellett több, azonnal futásnak eredtem, miközben egyre csak az a gúnyos mosoly- amellyel engem illetett meg - villant fel az elmémbe: tőle.